Trükkök, praktikák, beszámolók

A kedvenc tavam egyik része

Hajnali négy óra van, a reggeli kávémat már elfogyasztottam és még mindig nem vagyok képesfeldolgozni a tegnap este történteket. Azon morfondírozom, hogy csupán véletlen volt-e, vagy az égiek szerint már valóban megérdemeltem?! Egyvalami azonban száz százalékig biztos, teljesen váratlanul ért!

Ugyanolyan nap volt, mint bármelyik más, napközben meló, este a jól megérdemelt pihenés imádott vizem partján, amelyhez - bár nem szívesen vallom be – az idei év során jó néhányszor hűtlen voltam.
A pontyozás iránti szerelem ugyanis úgy hozta, hogy Magyarországon több csodálatos vízre is ellátogattam, és a Balaton monumentalitása, szépsége és kiszámíthatatlansága valóssággal rabul ejtett. Úgy tűnik azonban, hogy imádott vizem mégiscsak megbocsájtotta hűtlen kicsapongásaimat, és egy olyan csodálatos fogással ajándékozott meg, amilyenről már nagyon régóta álmodoztam.

Térjünk azonban vissza a tegnapi naphoz. Munkahelyen félszemmel, egésznap az időjárást figyeltem, és szomorúan vettem tudomásul, hogy a délelőtti órákban erős keleti, délkeleti szél kezdte cibálni a fák megsárgult lombját, és hogy az őszi kép tejes legyen, szitáló eső is párosult ehhez a színjátékhoz.

Látva mindezt teljesen elbizonytalanodtam, estére ugyanis pergetést terveztem, ám az időjárás keresztülhúzta számításaimat. Nem maradt más választásom, a kocsimba berámoltam a pontyozó felszerelésemet és elindultam a kiszemelt úti cél felé, ahol megérkezésem után újabb meglepetés fogadott. A cuccok kipakolása közben a szél teljesen elcsendesedett, a hullámzó vízfelszín kisimult, én pedig a lelkem mélyén átkozódni kezdtem, hogy miért is nem döntöttem inkább a pergetés mellett.

Mivel azonban lusta voltam a felszerelésemet visszapakolni, mégiscsak a pontyos helyemen maradtam, amelyet egyébként, Spomb etetőrakéta segítségével az idei szezon kezdete óta rendszeresen etettem, csónakomat ugyanis készenléti állapotban tartottam az utánfutón, hogy bármikor pergetni indulhassak, ha úgy tartja kedvem.

Be kell vallanom, hogy amióta részt vettem az első Balatoni Nemzetközi Bojlis versenyen, kedvenc tavamon nem használok többé csónakot pontyozás közben, rájöttem ugyanis, hogy a nagy jövésmenés a vízen jelentősen befolyásolhatja esélyünket a nagyobb és egyben óvatosabb példányok elejtését illetően, főleg ha rövid horgászatokról vagy versenyekről van szó, amikor is kedvenceink, az autópálya forgalmával veteksző részekkel szemben, inkább a nyugodt, kevésbé zavart helyeket részesítik előnyben. A horgászat megkezdése előtt tehát a jól ismert helyekre Spomb rakéta segítségével bejutottam a kívánt mennyiségű finomságokat, ami ebben az esetben minden egyes dobásnál négy – négy szem bojliból állt, MosterSpice és Tintahal ízesítésben – a Sportcarp cég boszorkánykonyhájában készült kiváló golyóról van szó – melyeket egy maréknyi főtt kukoricával egészítettem ki. A terepet tehát előkészítettem, úgy hogy a botok összeszerelése után már csak az új előkék megkötése maradt hátra, melyeket természetesen ebben az esetben is 0.40 mm átmérőjű GHOST Fluorocarbon zsinórból készítettem 4-es méretű TCF Heavy Carp típusú horoggal kiegészítve.
A hajszálelőke kialakításánál a végfület kicsit hosszabbra hagytam, hogy ne kelljen bíbelődnöm semmiféle ütközők beiktatásával, ennek köszönhetően, hóemberes csalizásnál a hurok csomója rögzítette a süllyedő bojlit a kívánt helyen. Rövid tanakodás után, az egyik végszerelékemet 20 mm-es Monster Spice fűszeres golyóval csaliztam, 10 mm-es Mézes Tímár Mix lebegő bojlival kikönnyítve, míg a másik előkén 24 mm-es Focus Tintahalas bojli várta a pontyok támadását, 11 mm-es fehérszínű Reflex Squid&Octopus ízesítésű pop-up bojlival kiegészítve.

A botok bevetése után, mint minden munkamániás ember bekapcsoltam a notebookomat, és újult erővel vetettem magam az internetes ügyeim intézésében, lelkem mélyén ugyanis azt gondoltam, hogy mivel az óra még csak fél hatot mutat, bőven van időm az első kapásig, márha lesz egyáltalán érdekelődő az általam felkínált csalikra. Az ilyen csendes, viharmentes időjárással ugyanis nincsen túl jó tapasztalatom, már ami a pontyok aktivitását illeti. Úgy látszik azonban, hogy megérzésem ezúttal cserbenhagyott, mivel a második email elküldése után a jobb oldali,Monster Spice bojlival csalizott botom jelzője két óvatos csippanást jelzett.

Mire a kényelmes székemből kikászálódtam és a bothoz értem, az új Wychwood Solace Big Pit 65QD orsóm dobja már pörögni kezdett, és az Epic kapásjelzőn megszólalt a pontyhorgászok legkedvesebb szimfóniája. Valami pontyifjonc lehet, gondoltam a kapást látva, a nagyobb példányok ugyanis a horog megakadását követően, szinte minden esetben azonnal elindulnak és folyamatos húzós kapást produkálnak. A tartóról tehát leemeltem a botot és óvatosan orsózni kezdtem a zsinórt. Az akció legelején, a zsinóron még éreztem néhány apró, a kisebb pontyokra jellemző rándulást, amint a fejüket rángatva igyekeznek szabadulni a horogtól, ám a felszerelésem másik végén érzett súly valahogy furcsának tűnt, ezért picit meglazítottam orsóm érzékeny fékjét, és ebben a pillanatban elszabadult a pokol. A megakasztott ponty valószínűleg csak ekkor tudatosította, hogy egy kezdődő párbajnak a részese. Elindult akár egy gőzmozdony, miközben az orsó dobjáról szó szerint tépte a felcsévélt zsinórt. Az öregponty teljesen tudatosan küzdött – nem úgy, mint a sihederek - jobb oldalra igyekezett a part közelébe, ahol a stégek lábait kagylók borítják. Ösztönösen érezte, hogy a nyílt vízzel ellentétben, itt sokkal nagyobb esélye van a szabadulásra. Már legalább 150m hosszú pórázon menekült, amikor a harmadik stég közelében felbukkant, közvetlenül a part előtt.

Egy másodpercet sem tétováztam, felkaptam a merítő szákot és elindultam ellenfelem után, bár ez korántsem volt egyszerű feladat, mivel három kerítésen kellett átkapaszkodnom, úgy, hogy közben egyik kezemben a botot és a száknyelet tartom, míg a szabad kezemmel őrült módjára csévéltem a visszanyert zsinórt.

Pontyom persze nem várt rám ölbe tett „uszonyokkal" és abban a pillanatban, amikor a harmadik kerítésen is átvergődtem, és már csak néhány méterre volt tőlem, váratlanul elindult a nyílt víz irányába. Azonban már korántsem húzott olyan erővel, mint a megakasztás után, így szépen lassan fárasztani kezdtem, míg végül felbukkant az előkészített merítő szákom előtt. Láttam, hogy szép hosszú, de valahogy elég „laposnak" tűnt, így első ránézésre kb. 18 kilósra saccoltam, de amikor megfordult és megláttam hihetetlenül vaskos hátát, már sejtettem, hogy a sors, kivételes hallal ajándékozott meg. Megvan! – ordítottam határtalan örömmel! Erre a halra vártam 15 éve! Nem tudom, hogy más is várt-e már ennyi időt álmai halára, egy biztos, ebben a pillanatban én voltam a legboldogabb ember az egész világon. Csodálatos pontyom mérésekor a mérleg 23,1 kg mutatott.
Ehhez a súlyhoz, 110 cm testhosszúság párosult és a mérőszák levonása után barátommal, Ricsivel – aki készségesen utánam jött, hogy lefotózza gyönyörű halamat szerény személyem társaságában – megkaptuk az öreg harcos tiszta súlyát.

Nos, szépségdíjas pontyom 22 kg nyomott. Nemes ellenfelem szabadon engedése után, felhívtam az összes barátomat, akit pedig nem értem el, annak elküldtem egy rövid e-mailt. Mindez annyira lekötött, hogy a botot, amely meghozta álmaim halát, el is felejtettem újradobni. Miközben újraéltem a hihetetlen küzdelem minden egyes pillanatát, egyszer csak megszólalt másik botom jelzője.
Mindent hátrahagyva rohantam a bothoz, bevágásom ismét ült, és rövid küzdelem után, egy csodálatos, 10.70 kg súlyú tükörpontyot ejtettem rövid ideig tartó rabságba. Ezt a halat azonban már nem gyötörtem fotózással és a lehető leggyorsabban visszahelyeztem éltető elemébe. A dolog érdekessége, hogy szépségdíjas pontyom teljesen váratlan időpontban kapott, ráadásul viszonylag kisméretű csalira. Őszintén bevallom, hogy egyáltalán nem számítottam rá, de ennek ellenére nagyon boldoggá tett.

Mindenkinek kívánok hasonló élményeket és befejezésül fogadjatok el egy jó tanácsot!

Soha ne adjátok fel!

Viszlát, öreg haver!

Matlák Peti

Sportcarp team